Rólunk

Anagyajtai vártemplom építési fázisai az egyházközség anyagi lehetőségei, a térséget sújtó földrengések és az Európában ható építészeti stílusirányzatok együttes hatását tükrözik.

A templomban elvégzett régészeti kutatás egy korábbi, sokszögzáródású, támpillérekkel is ellátott katolikus szentély maradványait tárta fel, mely legkorábban a 14. század közepén épülhetett. A faelemek kormeghatározása szerint a templomhajó északi és déli falában található gerendákat adó fákat 1435-ben vágták ki.

A templomot érintő jelentősebb építkezés a 15–16. század fordulója tájára tehető. (A tetőszerkezetben másodlagosan felhasznált elemek faanyagát 1503–1504 táján termelték ki.) Ekkor építették meg a hajóval egyező szélességű támpilléres szentélyrészt és ennek sekrestyéjét, kiképezték a lőrésszerű nyílásokat. 1512 táján a síkmennyezetes hajót fordított kúp alakú, gyűrűs díszítésű gyámkövekről induló terrakotta bordákból épült hálóboltozatra cserélték. Elkészült a szentély északi falában megmaradt sekrestyeajtó dús profilozású, szemöldökgyámos kiképzésű kőkerete, illetve a csúcsíves záródású mérműves gótikus ablakok.

A reformáció idején a katolikus liturgiának szentelt környezet teljesen átalakult: az oltárokat eltávolították, a falképeket lemeszelték, később le is vakolták, a sekrestyét lebontották, padokat helyeztek el a szentélyben is, áthelyezve a liturgiai középpontot a szószék és az úrasztala tengelyre.

Ebben a késő gótikus időszakban épülhetett meg a hajó nyugati falához csatolt torony is, melyet a 18. század végén átalakítottak. Ezt az 1802. október 26-án bekövetkező pusztító erejű földrengés a templomhajóba döntötte, mely magával szakította a hajó boltozatát, lerontotta a nyugati karzatot és összetörte a padokat is.

Az újonnan felhúzott toronyba beépítették a korábbi kőanyagát, felhasználták nyugati bejárat kőkeretét, illetve a nyugati kőkarzat elemeit is – ezek közül ma több is látható a torony falszövetében. A korábbi boltozat hornyolt téglabordáit beépítették a nyugati karzatba vezető külső lépcsőzet északi oldalfalába. Ma a hajó újjáépített boltozata már csak utánozza a korábbi téglabordás megjelenést.

Az 1838-ban bekövetkező újabb földrengés ismét a tornyot rongálta meg. Az 1879-ben zajló javítások idején jelentős károkat okoztak a falképekben, és ekkor tördelték ki a gótikus ablakok kőből faragott részleteit. 1897-ben a torony fedélzetében villámcsapás okozott kárt. 1940-ben újabb jelentős károkot okozó földrengés volt. 1944-ben az itt zajló harcok idején a torony déli homlokzatát találat érte. Az utolsó jelentős károkat okozó földrengés 1977-ben következett be.

Az épület teljes renoválására 2019–2021 között került sor.

A templomot kibővítő 15–16. századi késő gótikus építkezések idején egy ovális alaprajzú, kőből épült kerítőfallal övezték. A 16–17. század fordulóján a nagyajtaiak unitáriusok templomukat még erőteljesebb és korszerűbb tornyos védelmi együttessel vették körül. A paralelogramma alaprajzú olaszbástyás-tornyos várfalat az 1620-as évek legelején kezdték építeni, és számos tervmódosulás után az 1650-es évekre fejezték be.

A tornyok a korabeli hadiépítészetben szokásos ó-olasz bástyákat utánozzák. Falazatuk nincs összeszőve a várfalakkal, tehát a várfalnál később épültek meg. A kaputorony bejáratánál beépített faanyagot 1637/1638 telén vágták ki. Az átlósan elhelyezett két másik torony építése az 1640-es évek második felében még folyamatban volt. Érdekes módon a várfal minden sarkában egy-egy ajtónak is helyet hagytak – azaz a kezdeti terv szerint mind a négy sarkon állott volna egy-egy torony. A védősánccal körülvett vár építésénél azonban megspóroltak két bástyát. A keleti falon egy elfalazott bejárat található. Keretének eredetileg máshová tervezett szemöldökgerendáján vésett, roncsolódott felirat olvasható: ANNO 1622 IOANN PA: ET LVCAS B.

A várfalakat belül körbefutó gyilokjáróval is ellátták. Ezekről lehetett elérni a laposan kiképzett, fektetett téglalap alakú lőréseket, melyek zárására fából készült, fatengelyen forduló hasábot alkalmaztak. Hasonló lőréseket képeztek ki a tornyok esetében is. A várfal négy oldalán két-két, a várfal síkjából kiugró szuroköntőt is megépítettek, melynek alsó nyílásán át a szorosan a várfal mellé eső területet tudták védeni; a homlokzati, fordított kulcslyuk alakú lőrésein pedig a vársáncon kívüli területet tarthatták ellenőrzés alatt. Ezek a lőrések főként kisebb tűzfegyverek, illetve szakállas puskák használatára voltak alkalmasak. A várfalakat fogazatos pártázat koronázta. A tornyok mellett a várfalon belül megépült kamarákat 1657-ben már raktározásra is használták. A helybéliek az építéshez való hozzájárulásuk arányában tarthattak igényt a vár bizonyos „részére”, amelynek a karbantartása is az illető személyre/családra hárult.

Az épületegyüttes életmentő és értékmegőrző szerepe a kuruc szabadságharc idején, 1710 táján domborodott ki utoljára, amikor menedéket nyújtott a portyázók elől. A várban történő raktározás a 20. század első évtizedeiben még szokásban volt, azonban az épületegyüttes egyre inkább az enyészet útjára került. Az első világháborút követő események és az impériumváltás sem kedveztek a helyreállítási törekvéseknek. Az 1940-ben, majd az 1977-ben pusztító földrengések tovább gyengítették az egykori vár szerkezetét. 1944. szeptember 5-én a német és román csapatok közt Nagyajta térségében is megkezdődő harcok alatt ágyúlövedékek érték a várfal északi szakaszát.

Fontosabb javításokat az 1990-es években nyílt lehetőség elvégezni: 1993-ban renoválták a kaputornyot, 2000–2002 között sor került az északnyugati torony helyreállítására. 2019–2021 között az épületegyüttes egészét restaurálták.